A remora rút és buta állat. Nem csoda, hogy kevés rajongója akad ennek a sötétszínű, síkosbőrű halnak.
Vagy mégsem annyira buta, hiszen kilométereken keresztül tud utazni cápák társaságában, anélkül, hogy bármi bántódása esne. A fején lévő szívókoronggal rátapad a cápa, vagy bármilyen más, nagyobb hal bőrére, és élvezi az együtt utazást.
Ősi trükk a remorával
A benszülött horgászok emlékezet óta kihasználják a remorának ezt a tulajdonságát, hogy segítségével nagyobb halakat fogjanak. Ha sikerül egyet elkapniuk, zsineget kötnek a farkára, és utána engedik a nagyobb halnak. A remora rátapad, mindkettőt visszahúzzák, és megvan a zsákmány.
Mit leshet el ebből egy honlap tulajdonos kisvállalkozó?
A vállalkozók minden megtakarított és megszerzett forintnak duplán örülnek. Míg a nagy cégeknél hozzájuk képest korlátlanok a marketing költés lehetőségei, addig ők általában kevés figyelmet, energiát és pénzt tudnak fordítani a marketingre.
Hogyan használhatják fel a nagyobbak eredményeit saját céljaikra?
Hogyan tapadhatnak rájuk remoraként?
A szállásadók például kiváló lehetőséget kapnak minden egyes nagyszabású rendezvénnyel, amit a közelükben rendeznek. Az önkormányzatok, turisztikai intézmények, szövetségek, szponzorok óriási pénzeket mozgatnak meg a rendezvény népszerűsítésére.
A kis szállásadó pedig, ha elég ügyes, kihasználhatja a felfokozott érdeklődést saját üzlete érdekében, mint az említett őslakos horgász.
Hogyan csinálták az őslakosok?
Zsineget kötöttek a hal farkára.
Hogyan utánozható mindez az üzletben? Mit csináljon a kis szállásadó, vagy akár a legnagyobb szálloda?
1. Létrehozhat egy speciális oldalt a honlapján, ami
a) az eseményre fókuszál, de a végén szerepel benne egy ajánlat
b) egy speciális az eseményhez kötött ajánlati csomagot tartalmaz
2. A speciális oldalt úgy alakítja ki, hogy az eseményhez kötődő főbb kifejezéseket, kulcssszavak megfelelően alkalmazza rajta, és maga vagy szakértő segítségével elvégzi rajta a szükséges kereső optimalizálási lépéseket.
Tapadás, türelemmel
A megfelelő előkészítés után már csak néhány nap, és az internetes keresőkben megjelenik az elkészített oldalra vezető találat.
Ha elég nagy a hírverése az eseménynek, ha a rendezvény szervezői, népszerűsítői is jó munkát végeztek, hamarosan megindul a látogatók áradata a jól pozícionált oldalra.
És nem is akármilyenek!
Nem csupán látogatók ők, hanem:
a) érdeklődnek az esemény iránt és tervezik, hogy odalátogatnak (különben nem kerestek volna rá a kifejezésre)
b) szeretnének ott megszállni (különben nem kattintottak volna a kereső találatra)
Ettől kezdve más dolga sincs a panziósnak, szállodásnak, szoba kiadónak, mint megtölti velük a szálláshelyet.
És ezt így folytathatja egész éven át. Újabb esemény, újabb teltház.
Egyszerű? Az.
Nehéz kivitelezni? Nem.
Sok pénzbe került? Dehogy.
Egy kis munka van vele, de sokszorosan térül meg, néhány héten belül.
És más iparágban?
Sokan mondhatják, hogy könnyű ezt megcsinálni a szállodásoknak, de mi van az ő iparágukban. Hogyan alkalmazhatják ezt a módszert?
1. Szoftver kereskedő
Ugye nem kell ecsetelni, hogy mennyi marketing dollár fekszik egy-egy szoftver piaci bevezetésében, amit a kiadók fizetnek. A kis szoftver kereskedő pedig csak megcsinálja a szoftverre kialakított speciális oldalt a honlapján, elvégzi a kereső optimalizálási erőfeszítéseket, és jönnek a vásárlók.
2. Könyvelő, adótanácsadó
Ha kijön egy új jogszabály, új adótörvény, emberek ezrei keresik az információt az interneten. Mi a feladat? Gyorsan kitalálni egy olyan tanácsadási szolgáltatást, vagy terméket, ami ehhez kötődik, speciális oldalt létrehozni rá a website-on… Innen már ismerős
3. Asztalos
Ha kijön egy új típusú, legegészségesebb bio ágybetét, amit a kifejlesztő cég gazdagon promótál, nincs más tennivaló, mint az asztalos a honlapján meghirdet egy ágykeretet, ami pont ahhoz az ágybetéthez illeszkedik, és számos visszajelzés (ne felejtse el a visszajelzéseket elhelyezni az oldalon!) alapján még fokozza is annak hatását.
Az oldalt optimalizálja az ágybetét márkanevére, fogadja a látogatókat, veszi fel a megrendelőket.
És a sor tetszőlegesen folytatható, mindenkinek a saját iparágában.
Ne sokat habozz. Elő azzal a remorával, akármilyen rút állat, zsineget rá, és had ússzon.
Blog és twitter a szuper páros
Miről olvasnál szívesen?

